Településfásítási Program

Az Agrárminisztérium a 2019 őszén indított Országfásítási Program keretében hirdette meg a Településfásítási Programot, amely 2020 júniusában kezdődik a Vidékfejlesztési Programhoz, a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervhez valamint az Éghajlatváltozási Cselekvési Tervhez kapcsolódóan.

 

A Településfásítási Program keretében összesen 12 ezer darab, belterületen elültethető fát igényelhetnek a 10 ezer fő alatti települések. A fával borított területek növelése, a települések zöldítése mellett az is fontos, hogy a fák elültetése, gondozása erősítse a helyi közösségeket. Kiemelt cél a Vidékfejlesztési Program erdőtelepítési pályázatainak bemutatása, amelyek komoly lehetőséget jelentenek a települési erdőterületek növelésében.

A Településfásítási Program célja elsősorban a közterületek, valamint az óvoda- és iskolaudvarok, oktatási és önkormányzati intézmények területének fásítása. Az igényléseket önkormányzatoktól, illetve a településen működő állami, önkormányzati és egyházi intézményektől, valamint civil szervezetektől várják, és a beérkezés sorrendjében a készlet erejéig teljesítik. Az igénylés 2020. június 15-én 10 órától a készlet erejéig, de legkésőbb július 31-ig tart. A fák kiszállítására és ültetésére 2020 őszén és 2021 tavaszán kerülhet sor. Az ültetésekre a helyi közösségekben 2020 őszén és 2021 tavaszán kerül sor.

Az igénylésre jogosultak:
• önkormányzatok és önkormányzati intézmények,
• állami intézmények és fenntartóik,
• civil szervezetek,
• egyházi szervezetek és intézmények.

Településenként legalább 10, de legfeljebb 30 darab fa igényelhető, amely a készlet erejéig tetszőlegesen állítható össze 19 különböző fafajból (https://orszagfasitas.hu/telepulesfasitasi-program/igenyelheto-fafajok/). Az igénylési felületen folyamatosan látható az egyes fajokból még rendelkezésre álló készlet.

Az elfogadott igénylésben szereplő fákat, és az ültetési csomag egyéb elemeit a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. szállítja ki az igénylés során megadott címre. A szállítás időpontját a szervezők minden igénylővel közvetlenül egyeztetik. A szállítás az ültetési időpont előtt legfeljebb 7-10 nappal történik, vagyis az igénylőnek legfeljebb erre az időtartamra kell gondoskodnia a fák tárolásáról és öntözéséről. A fák földlabdával együtt egyenként 15-70 kg súlyúak és 2-5 m magasak, amit a tárolási helyszín kiválasztásához szükséges figyelembe venni.

A programban való részvétel ingyenes. Sikeres igénylés esetén az igénylőnek az alábbiakat kell biztosítania:
• a fák tárolását, öntözését az ültetésig,
• a fák elültetését egy előre bejelentett időpontban, lehetőleg közösségi esemény keretében,
• a fák legalább 5 éves fenntartását.

Az igényelt fák olyan belterületi ingatlanra ültethetők, ami

• kizárólagos önkormányzati tulajdonú közterület, vagy lakossági közszolgáltatást ellátó intézményi ingatlan (utca, tér, park, parkoló, óvoda, iskola, egészségügyi intézmény, szociális intézmény, temető stb.)
• kizárólagos állami tulajdonú közterület, vagy lakossági közszolgáltatást ellátó intézményi ingatlan (utca, tér, park, parkoló, óvoda, iskola, egészségügyi intézmény, szociális intézmény stb.),
• kizárólagos egyházi tulajdonú, közszolgáltatást ellátó intézményi ingatlan (óvoda, iskola, egészségügyi intézmény, szociális intézmény, temető stb.),
• önkormányzati, állami, vagy egyházi tulajdonok közös tulajdonát képező területek. (Figyelem! Ebben az esetben a terület minden tulajdonosának hozzájáruló nyilatkozata szükséges!)
Egy településen maximum 5 különböző ültetési helyszín lehetséges, de minden egyes helyszínhez szükséges csatolni a terület tulajdonosának (tulajdonosainak) 5 éves fenntartási nyilatkozatát.

Az online igénylés megkezdése előtt a következőket érdemes eldönteni és előkészíteni:
• az ültetési helyszín(ek) kiválasztása
• az ültetési időszak kiválasztása (2020. ősz vagy 2021. tavasz)
• az ültetendő fafajok és a fák darabszámának kiválasztása. Érdemes több variációt eltervezni, mert a fajokat az aktuális készlet alapján lehet kiválasztani. Az ültetési helyszín(ek) és az ottani termőhelynek megfelelő fafaj(ok) kiválasztása az igénylő felelőssége.
• az igénylő szervezet adatainak előkészítése (megnevezés, cím, adószám, hivatalos képviselő?)
• a kapcsolattartó személy elérhetőségeinek előkészítése
• polgármesterrel és a terület tulajdonosával történő egyeztetés, a nyilatkozat(ok) aláírása
• az átvételi helyszín kiválasztása. Az átvételi helyszín lehetőleg az ültetési helyszínhez közel legyen, ahol megoldható az ültetés előtt a fák rövid ideig (7-10 nap) történő tárolása és locsolása

A Településfásítási Program a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Cselekvési Terve alapján a VP-20.2-16 „A magyar nemzeti hálózat működését szolgáló technikai segítségnyújtás" projekt keretén belül valósul meg, azt a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága támogatja.

A Településfásítási Program lebonyolítását végző irodát az Országos Erdészeti Egyesület működteti.

A kérdésetek az alábbi elérhetőségeken lehet feltenni:

E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Telefon:+36 1 201 6293
Mobiltelefon: +36 20 375 2581

A regisztráció és az igénylés menetéről bővebb tájékoztatás az alábbi linken érhető el:

https://orszagfasitas.hu/telepulesfasitasi-program/igenylesi-utmutato/